Miért ne döntsünk a használt gyerek cipő mellett?

gyerek cipő
gyerek cipő
Soha nem szabad egyik testvér a másiktól elörökölnie a cipőit, hiszen ezzel többet ártunk, mintha jót tennénk. A cipőn nem szabad spórolni, hiszen mindegyik gyermekláb más és más jellegzetességekkel bír, és ha egyik gyermek a másiktól örökli meg a cipőt, akkor annak lábbetegségeit is könnyedén el tudja örökölni. Az új gyerek cipő szükségszerűnek válik, ha szülőként fontos a számunkra, hogy a gyermek megfelelő fejlődésen essen át. Arról nem is beszélve, hogy a használt cipők mérete, annak hossza vagy szélessége nem minden esetben jelent megfelelő választást.

Nem kell azt sem hinni, hogy a drága gyerek cipő jobb, mintha egy olcsóbb mellett döntenénk. Az ár nem számít. Mindenegyes esetben csak az a fontos, hogy a cipő minősége legyen kivételes. Fontos az is, hogy a gyermek lábujjainak is elegendő tere legyen ahhoz, hogy azok megfelelőképpen tudjanak fejlődni. Egy gyermek ugyanis nem tudja felismerni azt, ha egy cipő túl nagy vagy túl kicsi lenne a számára. A szülőnek rendszeresen ellenőriznie kell a cipő méretét, míg a gyermek 2-3 éves nem lesz.