A bor egy olyan alkoholos ital, amelyet a szőlő erjesztéséből nyerhetünk, azonban néha ebbe a kategóriájába sorolják a más gyümölcsökből erjesztett alkoholos italokat is. Már évezredek óta ismeretes a borászat, Európába Mezopotámiából jött át ez a tudomány, ahogyan sok más fontos dolog is. Ez az egyik legkorábban fogyasztott alkoholos ital Európában, minden jel szerint más ismerték a neolitikumban is.
A rómaiak fejlett borászattal rendelkeztek, rengeteg típusú, mindenféle gyümölccsel és fűszerrel ízesítettek, számos receptet még ma is ismerünk, minden apró részletével együtt. A borászat elterjedt a világ minden területén, ahol megterem a szőlő. Készítési eljárás szerint hat nagyobb kategóriát különböztethetünk meg. Az aszúbor részben aszúszőlőből készül, a barrique (néhol barrikolt) bor jellegzetessége, hogy kiégetett tölgyfahordóban érlelik. A harmadik kategória a cuvée (vegyes bor), amely több típusú szőlőből készül el.
A következő bor típus az egyszerű fajbor, amely hagyományos eljárás által készül egy fajta szőlő által. A sorban a jégbor következik, amelyet a fagy beállta után leszüretelt szőlőből készítik. A sort a pezsgő zárja, amely a borászat egy külön oldala, azonban ez is a borok közé tartozik, úgy készül, hogy a bor másodszor is érik, azonban ez a folyamat a palackban zajlik le. Megkülönböztethetjük még szín szerint a borokat, így beszélhetünk fehér, rosé, siller, valamint vörös borról. A borászat cukortartalom szerint is különbséget tesz közöttük, itt száraz, félszáraz, félédes és édes kategóriákra oszthatjuk fel a borokat.