Senki nem szeret egy olyan szobában tartózkodni, amelyiknek az összhatása nem túl jó. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ennek ellenére Magyarországon sajnos még kevesen döntenek úgy, hogy a belsőépítészet lakberendezés segítségét kérik a saját otthonuk kialakításakor, pedig számtalan érv szólna ezen gyakorlat mellett. Kezdjük azzal, hogy sok esetben sajnos, a legjobb szándék ellenére sem sikerül olyan kinézetű berendezést összeválogatniuk a lakóknak, amilyet eredetileg szerettek volna.
Ennek oka, hogy sok lakástulajdonos nincs tisztában a lehetőségeivel és sokszor csak jobb híján választja ki a tárgyakat a belsőépítészet lakberendezés esetében. A másik nagy problémát az jelenti, hogy a laikusoknak nincs tapasztalatuk és nem tudják látványterv nélkül megállapítani, hogy egy adott berendezési tárgy jól mutat majd a szobában vagy sem. Lehet, hogy a termék fantasztikusan nézett ki a lakberendezési áruház katalógusában, ám ez egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy majd egy teljesen más szobában is jól fog érvényesülni.
A szakértők szerint a belsőépítészet lakberendezés tekintetében is igaz az a mondás, hogy nem érdemes túl sok stílust összekeverni, mert a végén igazán zavaró hatást kelt. Ennek ellenére, a legtöbben nem figyelnek oda erre a szabályra és mindent megvesznek a boltokban attól függetlenül, hogy az adott tárgy illik-e a szóban forgó helyiségbe vagy nem. A belsőépítészet lakberendezés szempontjából abba a hibába is bele lehet esni, hogy a fantázia sokszor trükkösen működik. Lehet, hogy elméletben két tárgy nagyon jól összepasszol, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy valami miatt mégsem harmonizálnak egymással.
Persze a rengeteg hibalehetőség felsorolása után, felmerülhet az a kérdés, hogyan lehetne ezeket a problémákat kivédeni. Ebből a szempontból nyugodtan lehet hagyatkozni a belsőépítészet lakberendezés segítségére, hiszen például a New Age Interior munkatársai képesek arra, hogy megálmodják a számunkra, adott instrukciók alapján a kellemes légkört árasztó otthonát és látványtervet készítsenek az elképzeléseikről. Természetesen az iroda azzal kapcsolatosan is tud segítséget nyújtani, hogy honnan kellene beszerezni a berendezési tárgyakat, a tervek minél pontosabb megvalósítása érdekében.