Ezért jó az aktivitásmérő

Aktivitásmérő
Aktivitásmérő
Aktivitásmérő

Ha már úgy döntünk, hogy rendszeres testedzésre szánjuk a szabadidőnket, nagy motivációt jelent tudni, hogy a kitűzött céljainkat sikerült-e megvalósítanunk. Az aktivitásmérő igazi társ ebben, hiszen számadatokban kapunk információkat rajta keresztül, a testmozgásunk hatékonyságáról. Több típus létezik, ám a legjobb aktivitásmérő számolja az általunk megtett lépéseket, mutatja a legyőzött távolságot és az elégetett kalóriák számát is. Sőt, ma már olyan darabokat is találhatunk, amelyek még az alvást is figyelik.

Néhány aktivitásmérő vízálló is, így akár úszás közben is magunkon hagyhatjuk. Sokan szkeptikusan állnak ezekhez a szerkezetekhez, nem tartják őket tévedhetetlennek. Ám mint minden technikai újdonságnak, ennek is idő kell ahhoz, hogy meggyőzze a kételkedőket a hasznosságáról és létjogosultságáról, az edzések motivációjának terén. Az aktivitásmérő működése egyszerű, vannak olyan darabok, amelyeken már egyetlen gomb sem található, egészen addig működnek maguktól, amíg le nem merülnek. Tölteni pedig a legtöbbet USB kábelen keresztül lehet.