Melyik lakáskassza a legjobb? Összehasonlítás.

Lakáskassza
Lakáskassza
Lakáskassza

Az anyagi biztonság, az otthonteremtés és a lakásvásárlás megvalósítása céljából sokan döntenek a lakáskassza szerződések mellett. Bár a velük kapcsolatos vonatkozó jogszabályok szigorú feltételeket írnak elő, mégis vannak különbségek az egyes hitelintézetek által kínáltak között. Alapvetően elmondható, hogy a maximális futamidő minden ajánlat esetében 10 év, és minimum 4 éves spórolási időszak tartozik az ajánlatokhoz.

Sok érdeklődő tájékozódik arról, mekkora állami támogatásra lehet számítani, ennek összege maximálisan 72 ezer forint. Hasonlóképpen szigorú szabályozás alá esik a futamidő végén felvehető kamat összege, amely szintén nem lehet több mint 10 %. Mindemellett az egyes ajánlatok a számlavezetési díjban is megegyeznek, a kezelési költség mértékét pedig nem lehet megváltoztatni. Fontos tudnia, hogy amennyiben lakástakarék szerződésben gondolkodik, a felhalmozott megtakarításokat, és a felvett hitelt is kizárólag lakáscélra lehet majd fordítani.

Egyértelmű tehát, hogy a lakáskassza azok számára nyújt remek lehetőséget, akik havonta csak keveset tudnak takarékoskodni, de előre gondolkodva már most szeretnék ezt lakáscéllal félretenni. Bővebben itt tájékozódhat az aktuális ajánlatokról, valamint azok összehasonlításáról. Érdemes figyelemmel követnie az akciós ajánlatokat is, hiszen ha jó időpontot választ a szerződéskötésre, akkor kihasználhatja a kedvezményes számlanyitási akciókat, vagy a sávosan nyújtott előnyöket. Kezdjen el már most takarékoskodni, és hamarosan átélheti az otthonteremtés minden szépségét, ráadásul állami támogatás felhasználásával!