Mi a boríték története?

Boríték
Boríték
Boríték

Mint általában mindenféle használati tárgynak, a csomagolóanyagnak is van története. Régen is fontosnak tartották, hogy az emberek a különböző történéseket papírra vetve eljuttassák a távol élő rokonoknak. Úgy tartják, hogy a boríték alkalmazása először Babilon népe között terjedt el. Már Krisztus előtt a 2. században is óriási szerepet tulajdonítottak a speciális terméknek. Ezt olyan feltárások bizonyítják, amelyek során a kutatók égetett anyagtáblákat találtak.

Ezek a táblák a levéltitok megvédése ellen szolgáltak. Természetesen régen sem szerették az emberek, hogyha más elolvasta a levelüket. Éppen ezért hozták létre a borítékot, ami a kezdetekben nagyobb méretű és súlyosabb volt, mint a manapság alkalmazott papírból készült változatok. Egyiptomban közismert módon papirusztekercseket használtak, amelyekre rögzítették az uralkodók nevét és tetteit, valamint a fontosabb eseményeket. A papirusz, vagy más néven a pergament, már olyan módon került összehajtásra, ami már hasonlított a boríték formájára.