Távoli kontroll a járműkövetés segítségével

Járműkövetés segítségével
Járműkövetés segítségével
Járműkövetés segítségével

A fuvarozással foglalkozó vállalkozások a gépjárműveik folyamatos távoli ellenőrzésével, elektronikus követésével lényegesen hatékonyabban tudnak működni, mint nélküle. A járműkövetés mind a fuvarszervezésben, mint az alacsonyabb költségekkel való működésben segítheti munkájukat. A vezetési idők, állásidők, rakódási idők összehangolása így a távolból is jól megtervezhető anélkül is, hogy a sofőrökkel folyamatosan telefonos kapcsolatban kellene lenni. A járműkövetés korszerű eszközeivel nyomon tudja követni az üzemanyag fogyasztást is, ami minden új felhasználó esetében jelentősen csökkenni is szokott. Ha ön kontroll alatt tudja tartani a gépjárműveit, és a munkatársait, akkor jelentősen javíthat a munkamorálon és gazdaságosabbá tudja tenni működését. Az általunk kifejlesztett távfelügyeleti eszközök olyan funkciókkal is elláthatóak, amikre nincs mind gépjármű esetében szükség. Eszközünk képes többek között a rakodótér hőmérsékletének ellenőrzésére, a sofőr azonosítására vagy a billentések számának számlálására.