Az új helyek felfedezése mindig rengeteg izgalommal jár. Ettől függetlenül kár lenne utazó bőrönd nélkül elindulni, hiszen ezen az apró kiegészítőn szokott múlni a kirándulás sikere. Sokszor halljuk azt, hogy elég, ha bedobunk pár ruhát egy szatyorba és már mehetünk is, ennél azonban érdemes jobban felkészülni a ránk váró kalandokra.
Alapdolognak számít a tiszta fehérnemű és legalább egy váltóruha, amit akkor tudunk felvenni, ha a másik koszos lett vagy éppen mosás után szárad. Cipőből nem szokott kelleni kettő, de a strandpapucs jól jöhet a fürdőszobákban. Ezután érdemes gondoskodni pár higiéniai termékről, ezekből szerencsére egészen apró kiszerelést is találni. Innentől kezdve az utazó bőrönd lehet kisebb vagy nagyobb, ezt már mi döntjük el.
Fontos azonban megbeszélni, hogy a kabinbőrönd egészen mást jelent. Ha repülőgéppel akarunk utazni, akkor nem vihetünk fel mindent a gépre, mert ez extra költségeket jelent. A kézipoggyász mérete általában egy normál hátizsáknak felel meg, ha így készülünk az útra, akkor nem kell rettegnünk a beszállás pillanatától.
A kirándulások ma már hátizsákkal is sikert aratnak, nem kell óriási bőröndökkel készülnünk. A siker kulcsa abban rejlik, hogy el tudjuk dönteni a fontossági sorrendet és ki tudjuk találni, mit kell kötelezően magunkkal vinnünk. A kabinbőrönd mérete légitársaságtól függően változni szokott, azonban, ha a hátizsák nagyságot célozzuk be, akkor nem fogunk mellélőni. Természetesen külön kézipoggyászt is vásárolhatunk a bőrönd mellé.