A falak díszítő-burkoló elemeinek története az ősemberek barlangok falára helyezett állatbőröktől kezdve még mindig tart, a napjaink nyomdaipari technológiával előállított faldíszekig. Kezdetbe a kézművesség dominált, ma a gyártásipari eljárások és az ehhez kapcsolódó trendek, divattervezők munkája határozza meg a tapéta formáját.
Az ember tulajdonsága, hogy a szellemi és érzelmi világát megjeleníti a környezetében. Az antik tapéta a XIV. századtól a dombornyomott, aranyozott, bőrből készült falburkoló anyagok és drága szövet-drapériák számítottak, amelyek a feudális fényűzés egyik eszközévé váltak. Ezt a díszítőelemet Európába a hódítók hozták, a szattyánbőrön alapuló technológiájukkal. Ezután az aranyozott bőrök készítői céhekbe szerveződtek, szabványok szerint dolgoztak, a bonyolult mintázatot stancolással vagy dombornyomással vitték a felületre, a bőröket összevarrták és fakeretekre feszítve illesztették a falra.
A falfelület folyamatos mintákkal történő dekorálással a XVII. századra oldotta meg a nyomdaipar fejlődése, mégis az 1830 körül feltalált forgó dobszita tette lehetővé a modern tömeges tapéta gyártást. Ezek közül néhány korai tapéta megmaradt a kassai múzeumba.