Szinte minden asztaltársaságban akad legalább egy olyan ember, aki lötyögtetni, szürcsölgetni,
szagolgatni kezdi azt a pár korty bort, amit jobb helyeken a pincér előzékenyen
a poharába töltött. Nos, jó hírünk van, nem kell feltétlenül szőlész-borász
diploma ahhoz, hogy valakiből borszakértő váljék. A WSET – Wine &Spirit
Education Trust – metódusának kidolgozása közben a standardizált, mérhető
kóstolás és véleményalkotás megteremtése lebegett a borszakértők szeme előtt; a
normát 1969-ben alkották meg.
Mindezt az motiválta, hogy a nemzetközi borpiacon
nehéz a nemzeti hagyományok és nyelvek összességében közös hangot találni.
Kezdjük egy egyszerű helyzettel; lehetetlen például definiálni a halvány
szalmasárga bort, ha az a bizonyos szalma egészen más színű Angliában,
Olaszországban és Magyarországon. Standarben így lett a fehérborok alapszíne a
mindenhol egyforma citrom és arany.
Az értékelés persze rengeteg más elemet is
tartalmaz; a bor megjelenése, illata és íze alapján ki lehet találni, hogy
milyen minőségű bor került a poharunkba. A hazai képzés jóval többől áll, mint
a kóstolás és értékelés elsajátítása.
Míg a briteknél a tanfolyam mindössze
egynapos képzésből áll, addig nálunk három napon keresztül zajlik az intenzív
oktatás, amibe az is belefér, hogy akár fél napon keresztül kizárólag Tokajról
essen szó. A tananyag felépítésén túl a gyakorlati képzésből, azaz a kóstolt
borokból is kiderül, hogy az alapfok az alapismeretek átadásán túl a magyar
borokat helyezi a középpontba.
Kovács Rhewa Andrea